Buckó szépen javul. Ma voltunk újra a doktor néninél. Megmarad.....Eddig se tűnt úgy, mint aki beteg. Sőt. Még lázasan is ugrabugrált. Minket is elért valami takony, mi ezt a kis náthát rosszabbul viseljük, mint gyermekünk a bajait. Jelentem, jól van!
Majdnem elvitt engem a mentő tegnapelőtt késő este. Hogy miért? Mert megláttam, hogy esik a hó. Mit esik, zuhog, kavarog, ömlik, potyog, repül. Hogy már megint! És miért kell még? Persze másnap reggel újra elő a hócsizmák ( már pihentek a gardróbban), sapka, sál, kesztyű, overáll. Szánkó föl a pinyóból. És éljen a tél, gyerünk ki. Ja, hát a gyermekek nagyon élvezték. Össze is jött a szokásos kis csapat egy délelőtti havazós sétára. Apró népek örvendeztek, a mamák nem annyira. Egy szerencse, hogy nem volt hideg, és közben azért olvadt is.
Késő délután Ildiéknél jöttünk össze, felköszöntöttük Ildit neve napján. Kis pezsgő, süti, csevej, röhögés. Addig kölkök egymást szórakoztatták. Ja, Ildinek a harmadik bébi is fiú lesz! De ők nem lepődtek meg ( én sem, mert tudtam...boszi vagyok), sőt Ildi örül. Már a fiúkhoz szokott hozzá. És vidáman mondta, hogy 4 pasi fogja majd kényeztetni....! Ez az igazi optimizmus kérem.
Utolsó kommentek