Elnézést - hogy mint a képeken láthatjátok - mindíg alszom, de hozott génekből dolgoztam. Az ápolónők is úgy hívnak: a kis mormota.

Az látható, hogy szép hoszú ujjaim vannak (nem kis tömpe vida) így anyám szerint akár zongoraművésznő is lehetne belőlem, apám szerint viszont libatömésre is kiválóan alkalmasak...

Szüleim életét már most igyekszem válozatossá tenni: füttyentek ha éhes vagyok, a kórház telefonál nekik, ők akkor kocsiba pattannak és beszáguldanak. Igaz, én addigra már általában elalszom. Ők viszont így zavartalanul gyönyörködhetnek bennem. Ha már elunták a várakozást és indulnának haza, akkor ébredezni kezdek, és követelem a jussom. Így megy ez. A blog feletti uralmat pedig ezennel átveszem.

Üdvözlettel

Vida Emma